A bajorok nagyon finom ételeket tudnak készíteni és nagyon sok, Erdélyben élő sváb család is készít eredeti német ételeket a mai napig. Már a receptek is magukért beszélnek, érdemes hát kipróbálni őket!
Bajor sajtos gombóc
Hozzávalók: 8 zsemle, 4 tojás, 1
dl tej, 10 dkg sajt, só, szerecsendió
A szikkadt, de nem száraz
zsemléket apró kockákra vágjuk, tejjel meglocsoljuk. Rövid idő után
megkeverjük, hogy a kockák minden oldalról beszívják a tejet. Ezután a
zsemlekockákra ráütjük a tojásokat, megsózzuk, szerecsendiót reszelünk rá és
alaposan összedolgozzuk. Vizes szalvétába lazán bekötjük, s lobogó, forró
vízben kb. 30-40 percig főzzük. Amikor megfőtt, egy kicsit hagyjuk hűlni, majd
kivajazott tűzálló tálba felszeleteljük. Meghintjük reszelt sajttal, és néhány
percig forró sütőben sütjük
Bajor saláta
Karikára vágunk három közepes
nagyságú vörös-hagymát, és egy napig ecetes, sós, cukros vízben, pár szem
borókabogyóval, egy mokkáskanálnyi mustármaggal fűszerezett vízben állni
hagyjuk. Másnap salátalevelekkel kibélelünk egy tálat, és beleöntjük a levétől
lecsurgatott hagymát, amelyet négy pár lebőrözött, karikára vágott virslivel
kevertünk össze.
Megöntözzük egy kevés páclével,
bővebben olajjal, és finomra vágott petrezselyem-zölddel hintjük be a tetejét.
![]() |
| Sörleves tejszínes változatban |
Hozzávalók: 1 l HB Lager, 3
evőkanál víz, 2 tojássárgája, 3 rész liszt, 2 rész zsemlemorzsa, 1/2 citrom, 3
darab barna kockacukor, 1 fahéjrúd, 1 szegfűszeg, egy csipetnyi só, egy
csipetnyi bors
Megmossuk az egész citromokat, és
egy csészében erőteljesen összetörjük a kockacukrot. Edénybe tesszük a sört, a
cukrot, a fűszereket és felfőzzük. A lángot kisebbre vesszük, keverés közben
lisztet, zsemlemorzsát és vizet adagolunk hozzá. Most a lángot ismét erősebbre
vesszük, addig kevergetjük a levest, míg sűrű nem lesz. Végül hozzáadunk egy
kevés citromlét. Az edényt lehúzzuk a tűzhelyről és átöntjük a levest egy
szitán. Habverővel hozzákeverjük a tojássárgáját, és máris felszolgálhatjuk a
levest.
Bajor spárga
Hozzávalók: 1 kg spárga, 3 dl
csont lé, vaj, és liszt a rántáshoz, 4 zsemle, 3 tojás, 3 dl tej, 15 dkg vaj,
só.
Elkészítése: A vékony
zsemleszeleteket a tojások és a megsózott tej keverékében megáztatjuk. Tíz dkg
vajat megforrósítunk, és az áztatott zsemleszeletek mind két oldalát egyenletes
tűznél barnára sütjük, majd kiszedjük tányérra. Ez alatt erős csontlében
megfőzzük a megtisztított és feldarabolt spárgát. Világos rántással sűrítjük,
és a tálba helyezett zsemletésztára öntjük. Negyedóráig meleg helyen állni
hagyjuk, utána tálaljuk.
Bajor tojásmártás
Végy hozzá 4 tojás sárgáját, 1
gerezd fokhagymát, 3 dkg lisztet, 4 dkg vajat, 2 evőkanál borecetet, borsot,
sót. A tojásokat keverd simára a liszttel és a borecettel, majd sózd, borsozd.
(Ha keverés közben lassan szitálod a lisztet a tojásba, akkor biztos nem lesz
csomós.) Egy lábasban olvassz vajat, s tedd bele a megtört fokhagymát. Amikor a
vaj hólyagosodni kezd, öntsd bele a tojást és lassú tűzön, folytonosan
kevergetve főzd krémsűrűségűre.
![]() |
| A grillezett virsli feldobja a lecsót is |
Hozzávalók: 80 dkg bajor virsli,
1 üveg, sör, 1 fej hagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, 10-12 szem bors, 1 kk. só,
olaj.
A hagymát felkarikázom, a
fokhagymát átpréselem. Beleteszem egy edénybe, rászórom a sót, a borsot és
ráöntöm a sört, majd elkeverem. Ebbe a pácba helyezem a virsliket, majd egy fél
napra lefedve a hűtőbe teszem.
Grillezéskor a pácléből kiszedem,
lecsepegtetem, és izzó parázs fölé rácsra teszem. Időnként megforgatom, és
olajjal megkenem. Szép pirosbarnára sütöm.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése